A verseny nevezési határideje lezárult! Köszönjük a beérkezett pályázatokat, feldolgozás alatt vannak. A díjátadóval kapcsolatban mindenkit értesíteni fogunk!
Díjátadás: 2011. december 10. szombat, 15:00 óra, XMS Akadémia (Duna Plaza)
Ekkora nyereményű design verseny még nem volt!

A Hungarian Adobe User’s Group (HAUG) megrendezni első design versenyét, melyre két feladat (1 db online és 1 db offline) együttes elvégzésével lehet nevezni. Az első három helyezett értékes nyereményekben részesül, melyek összértéke közel 1,5 millió forint. A design verseny célja az ember-számítógép kapcsolatának bemutatása az élhetőbb, zöldebb jövőért, a design erejével. Ezzel a versennyel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az embereknek és a természetnek együtt kell működnie a jövő érdekében.
Nevezési feltétel
A versenyre csak az a természetes magánszemély nevezhet, aki betöltötte a 16. életévét. Csoportok is jelentkezhetnek, viszont fontos tudni, hogy az első és második helyezések szoftver nyereményei névre szólóak, melyet később nem áll módunkban módosítani. Így az adott szoftver a csoport által meghatározott személy nevére fog szólni. Cégek, egyesületek, stb. nem pályázhatnak! Minden nevezés mellé csatolni kell a kitöltött nevezési lapot. A pályázó(k) garantálja(ák), hogy a nevezési lapon megadott információk tényleges és valós adatokat tartalmaznak. A HAUG Design verseny díjainak kihirdetése ezek alapján történik.
Fontos, hogy a nevezési lapra kerüljön fel a pályázó neve, az alkotás címe, az igénybe vett szoftver(ek) neve, valamint a születési dátuma, személyi igazolvány száma, telefonszáma, e-mail címe, és postai címe is! Csak teljesen kitöltött nevezési lappal érvényes a pályázás, a hiányos nevezési lapot, a pályázattal együtt nem tudjuk elfogadni. Minden pályázónak gondoskodnia kell arról, hogy a benevezett alkotások eljussanak hozzánk a nevezési határidőig. A nevezési anyagokat nem áll módunkban visszaküldeni!
A HAUG Design verseny kezdése: 2011. augusztus 1., hétfő
A pályázatok beadási ideje (LEZÁRULT!):
2011. november 16 szerda, 18:00 óra. Az ez után érkező nevezéseket nem áll módunkban elfogadni!
Eredményhirdetés, díjátadás: 2011. december 10. szombat, 15:00 óra, XMS Akadémia (Duna Plaza)
A verseny leírása
Nevezni mind két feladat együttes elvégzésével lehet! A két feladat közül az egyik egy offline, a másik egy online feladat. Tehát mind két feladat elvégzése szükséges az érvényes pályázáshoz!
Offline feladat
A design ereje a fenntarthatóság jegyében – Tervezz egy plakátot, melyben:
- Mutasd be a design erejét az élhetőbb, zöldebb jövőért
- Hívd fel a figyelmet arra, hogy az embereknek és a természetnek együtt kell működnie a jövő érdekében
- Legyen illusztrálva a környezet védelem és az ember-számítógép kapcsolata
- Az egész kreatív lényegre törő design-ban készüljön el. Lehet akár minimál design-ban is.
- Legyen egyedi, gondolkodtató, lehet benne szójáték is!
Az első 3 helyezett plakátját kinyomtatjuk, és a díjátadón bemutatjuk.
Online feladat
Interaktív minisite - Készíts egy interaktív minisite-ot, mely:
- Látványosan mutatja be a kitűzött célt, azaz az élhetőbb/zöldebb jövőt az ember és a számítógép kapcsolatában
- A minisite kapcsolódjon az offline feladat mondandójához
- A megvalósítás és a megjelenés a lényeg, nem a szöveges tartalom, de a kreatív tartalom előnyt jelent
- Feleljen meg a Web 2.0 trendeknek
- Alkalmazható technológiák: HTML5 / CSS3 / JavaScript / ActionScript / jQuery / PHP / Flash / XML
- Kizáró megoldások: Bármilyen tartalomkezelő rendszer (Joomla, WordPress, Drupal, stb. )
Formai követelmények
A feladatok elvégzéséhez Adobe szoftvereket kell használni, melyek 30 napos próba verziója letölthető a http://www.adobe.com/downloads/ vagy a http://www.designshop.hu/info/adobe_download.php oldalról.
Offline feladat
- A/2, 300 dpi, CMYK, PDF file, 5mm kifutó, vágójelezve
- A nevezéskor küld el a Ps, Ai vagy Id forrásfile(oka)t. Id esetén csomagban, a képekkel, fontokkal együtt!
Online feladat
- A nevezéskor küld el a forrás file(oka)t és a hozzá tartozó grafikai, kép, font és az egyéb felhasznált anyagokat is!
A pályázati anyagokat töltsd fel a http://mammutmail.com/, a http://megaupload.com/ vagy bármilyen hasonló típusú oldalra, esetleg oszd meg Dropbox-on keresztül és küld el a designverseny@haug.hu mail címre!
Az elbírálás szempontjai
- A pályázott anyag eredetisége
- A pályázott anyag kreatív ötleteinek erőssége és a kivitelezés minősége
Helyezések, nyeremények
- I. helyezés
Adobe® Creative Suite® 5.5 Design Premium
Fujitsu P24W-6 IPS monitor
Perfact Kiadó könyvcsomag
- II. helyezés
Adobe® Photoshop® CS5
1 db tetszőleges XMS Akadémia tanfolyam
Perfact Kiadó könyvcsomag
- III. helyezés
Adobe Photoshop Elements 10
1 db tetszőleges Fontoló Stúdió tanfolyam
Perfact Kiadó könyvcsomag
Az első három helyezett 1 éves HAUG tagságot is kap. A tagsággal járó előnyöket a HAUG tagság oldalán olvashatod.
Zsűri tagok
- Bakos Gábor - képzőművész, az ARC ügyvezető igazgatója
- Fabricius Gábor - reklámszakember, designer, Republic Advertising&Branding kreatívigazgató
- Román Balázs - Kreativ.hu főszerkesztő
- Papp Ádám - HAUG elnök, grafikus, webdesigner
- Tóth Attila - HAUG alapító tag
Eredményhirdetés
XMS Akadémia (Duna Plaza). A nyereményt, a nyertesek az XMS Akadémián vehetik át a szponzoroktól. A díjátadóról videó is készül, melyet a HAUG weboldalán és online felületein lehet majd megtekinteni.
Főtámogatók: Adobe | Fujitsu Magyarország
Támogatók: DesignShop | XMS Akadémia | Fontoló Stúdió | Perfact Kiadó
Médiatámogatók: Kreatív online | ITcafé | Kreatívfólió | Leckekönyv.hu | Swf.hu | Szoftver.hu | Pályázatok.org
















