December eleje volt, egy csúnya, szürke pénteki nap. De mégsem a hétvégét vártam, hanem ezt a szürke pénteket, mert ekkora ígérte a futár, hogy meghozza a zsír új Fujitsu P27T-6 monitoromat – egyenesen Németországból.

A Magyar Adobe Felhasználók Egyesülete (HAUG) designversenyt írt ki, melynek egyik legkiemeltebb szponzora a Fujitsu volt. Kollégámmal indultunk a versenyen, melynek első helyezéséhez járt ez a 27 colos álomképernyő.

Mivel az országban egyetlen darab sem volt, a németországi központból kellett megrendelni, de higgyétek el, érdemes volt várni. A hatalmas dobozt ketten vittük fel az emeletre a munkahelyemre, ahol viszont a könnyebb hazaszállítás érdekében nem akartam kibontani. Tervemtől hamar eltérítettek a kollégák, 2 perc múlva már együtt szedtük le a fóliát a képernyőről.

Az első benyomás az volt, hogy hú de nagy. Nem csalódtunk, 27 colt ígértek, és meg is volt milliméterre. A második benyomás az volt, hogy csomagoljuk vissza, mert nagyon szép, nehogy megsérüljön.

A design rendben van. Nem tudom, miért mennek a gyártók a fekete színű, lakkozott szélű, tükröződő kivitelezés irányába, de a Fujitsu szerencsére nem esett ebbe a hibába. A színe visszafogott tört fehér, a keret enyhén íves, egyszerű. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Alul középen 7 kis gomb teszi egyszerűen kezelhetővé a menüt. Bőségesen ellátták kábelekkel is. Ebben a pillanatban DVI-vel megy, mert a videókártyámon ilyen kivezetés van, és ilyen kábelt adtak hozzá, HDMI-t nem. Szívem szerint HDMI-vel használnám, de nincs jelentősége. Össze lehetne kötni Bluray lejátszóval is, talán ki is próbálom egyszer.

Bekapcsolás után életidegen felbontásra állt be, kb. 800×600 pixelre. 60 Hz mellett maximumra állítottam, és elkezdtem számolni a pixeleket: vízszintesen 2560-ig jutottam volna, függőlegesen 1440-ig. Brutális. Kár elrontani egy fullhd-vel, bár a 16:9 miatt ez sem akadály. Eleinte picinek tűnt a kép, de talán inkább szokatlannak nevezném, hogy valami ennyire tűéles. Idegesítően éles. Aztán egy hét után megszoktam, hogy nem is olyan kicsi a betű, a képek, az ablakok, hiszen minden ilyesmi csupán beállítás kérdése. Nem a mérete kicsi mindennek, hanem a képernyőhöz képest kisebb. Aki megszokott egy 17 colos monitort, rendszerint teljes képernyőre állítja a legtöbb alkalmazást. Ennél a monitornál más a helyzet. Böngészéshez pl. nem használok teljes képernyőt, semmi nem indokolja. Ezt mindenkinek ki kell tapasztalnia. Az Adobe szoftvereknél viszont iszonyatos előny, hogy pofátlanul nagy helyet tudok hagyni a paneleknek, és még így is elfér bármi a képernyő – munka szempontjából hasznos – felületén.

Vizsgálódtam mozgóképes ügyben is. Egy kis felbontású videót teljes képernyőre állítva kb. 1,5 méterről nézve sem zavaróan pixeles a kép, mert szépen szétoszlatja az életlenségeket. A gyártó által ígért látószög tényleg várakozáson felüli, szinte már hátulról is ugyanolyan, mint szemből. A fullhd videók pedig tényleg lélegzet-elállítók. A képen láthatjátok, mekkora egy fullhd videó a maximális felbontáson.

Egyik félelmem viszont beigazolódott: egy ilyen monitorhoz jó videókártya is kell ám. A videók színei kicsit világosak voltak, a fehér vakított. Egy sífutásból csak a piros ruhás síelőt láttam körülötte a fehérséggel. Tudtam, hogy a hiba nálam van. Szerencsére benn a cégnél összedugtuk a fejünket, vajon hogyan lehet kiküszöbölni a hibát. Végül a videókártya szoftverének újratelepítése megoldotta a problémát. A színek immár valóságosak, és a fekete valóban fekete, nincsenek homogenitási hiányosságok. Minden szín mindenhol ugyanolyan. A monitorban van egy fényérzékelő is, ami automatikusan állítja a fényerőt a külső fény alapján. Ha kimegyek a szobából, és lekapcsolom a lámpát, a képernyő visszavesz a fényerőből. Az egész folyamat 2 másodperc, és mutatja, milyen értéket állít be. A funkció védi a szemet, sötét szobában nem engedi, hogy túl erős legyen a fény, ahogy az mp3 lejátszókban a basszus sem lehet túl erős és a hangerőnél is jelzi, mi a káros. Aki akarja, használhatja, de grafikai munkáknál célszerű inkább egy fix értéket belőni. Hasznos, látványos funkció, de nem használom olyan gyakran.

Ha valaki sokat ül a gép előtt, – és a mi generációnk ilyen – akkor nem árt, ha mindezt kényelmesen teszi. A Fujitsu fejlesztői kínosan ügyeltek az ergonómiára és a kényelemre. A monitor magassága hátul állítható, azaz testre szabható, hogy a képernyő alsó széle és az asztal között milyen távolság legyen. Filmnézéshez más az ideális, mint az InDesign-hoz, ízlés kérdése ez a paraméter is. Amikor sokszor kell feltekinteni a felső menüsorra, célszerű alacsonyabbra állítani, hogy ne a szemünket erőltessük meg.

Bízom abban, hogy sikerült átfogó képet adnom erről a szuper monitorról. Ajánlom mindenkinek, aki megbízhatóságot és minőséget keres. Nem csalódtam. A készülék egy profi grafikai stúdiónak vagy nyomdának is előnyére válhat. Megjelenítés kompromisszumok nélkül.

Bartus Sándor

Az Adobe közzétette az ingyenesen letölthető Revel Importer nevű alkalmazást Android okostelefonokra. A Revel Importer segítségével gyorsan és egyszerűen tudod szinkronizálni a telefonon lévő fotóidat vagy a fotókkal teli könyvtáraidat az online Revel könyvtáraddal. Így a későbbiekben bármilyen eszközről – legyen az egy asztali számítógép vagy mobil eszköz -, el tudod érni a fotóidat! De akár engedélyezheted a barátaidnak vagy a családod tagjainak is hogy fotókat töltsenek fel a Revel könyvtáradba!

Hogyan működik?

1. Töltsd le a Revel Importer alkalmazást Android okostelefonra
2. Indítsd el és jelentkezz be az Adobe ID hozzáféréseddel
3. Nyomd meg a fénykép kiválasztása icont a jobb felső sarokban, és válaszd ki azokat a fényképeket, amiket fel szeretnél tölteni a Revel fotókönyvtárba
4. Nyomd meg az Importálás gombot a bal alsó sarokban, ami elkezdi importálni a kiválasztott fotókat.
5. Automatikus is importálhatod a képeket, ehhez nyisd meg a Beállítások menüt, és állítsd be az auto-import lehetőséget.

Ennyi az egész! Figyelem: Az Adobe Revel Importer alkalmazás azonos a teljes verziós Adobe Revel.

Adobe Revel

Az első 2D/3D hibrid kijelzővel a Fujitsu a fejlett grafikus alkalmazásokat (CAD/CAE), szimulációs szoftvereket és térinformatikai/műholdas adatfeldolgozó rendszereket használó grafikus szakembereket veszi célba. További célpiacai az építészet, az orvosi megfigyelés, a reklámtevékenység, az eladáshelyi tanácsadás – olyan szegmensek, ahol széles körben terjed a 3D alkalmazások használata.

Az új Fujitsu P23T-6 FPR 3D kijelző 3D FPR (Filmtype Patterned Retarder) technológiája nagy fényerejű, vibrálásmentes, látást kímélő képet biztosít, crosstalk-hatás nélkül. A nagy 3D látószögnek köszönhetően kisebb csoportok is élvezhetik a 3D mélységet prezentációvetítés közben, akár nappali fény mellett is.

Más Fujitsu kijelzőcsaládokhoz hasonlóan az új 3D modell is ergonomikus „négy az egyben” talppal és reddot design díjas (2011) házzal rendelkezik. Üzemi energiafogyasztását LED-es háttérvilágítás és olyan jellemzők csökkentik, mint pl. az automatikus fényerő-érzékelő, az Eco-üzemmód és a Fujitsu egyedülálló, készenléti állapotban 0 wattos fogyasztást garantáló technológiája.

Dieter Heiss, a Fujitsu Technology Solutions munkahelyi rendszerekért felelős vezetője így nyilatkozott az új termékről: „A hibrid kijelző nem csak helyet, hanem költséget is megtakarít, hiszen felhasználójának nem kell külön kijelzőt vásárolnia a 3D alkalmazásokhoz. Nagy látószögénél fogva nyilvános helyen is jól használható, pl. múzeumokban, egyetemeken és kiállítóterekben – azaz mindenhol, ahol a 3D technika használata lebilincselő és szórakoztató élményt nyújt, illetve hatásos módszert kínál a termékek meggyőző bemutatására.”

A felső kategóriás kijelző további különleges jellemzői közé tartozik a DICOM-kompatibilis gammabeállítás, ami a szürkeskála grafikák és klinikai vizsgálati alkalmazások használatát is lehetővé teszi. A sokféle kimeneti csatlakozó révén az eszköz maximálisan kompatibilis a PC-kkel, a hagyományos és mobil munkaállomásokkal. A legjobb professzionális 3D élmény eléréséhez a Fujitsu a „quad buffering” technológiát támogató grafikus kártyával ellátott munkaállomás-hardverek, pl. Fujitsu CELSIUS munkaállomások használatát javasolja.

Forrás: Fujitsu Technology Solutions Kft.

Kezdjük az elején: barlangrajzok.

Na jó, ennyire talán mégse menjünk vissza a történelemben. Főleg azért ne, mert nem ismerjük az ősemberek mindennapi szokásait, hogy komoly következtetéseket vonjunk le. De valószínűleg ősi elődeinknek nem a rajzok megtalálása jelentette a fő problémát. Sokkal inkább a barlang meglelése, amelyikben a rajz van. Bár a barlang mégis csak az adattároló szerepét töltötte be (no meg a medvetárolóét is), és ha az esőben nagyon eltévedtek, akkor valahogy mégis meg kellett találni előbb a tárolót, majd az adatot. Ebből is látszik, hogy nem volt mindegy, hol tároljak az olyan adatokat, mint pl. a térkép…

Úgy látszik, talán mégiscsak volt akkoriban képkeresési és képmegtalálási probléma. De ha volt is ilyen, akkor is ma már ritkán kerülhetünk hasonló szituációba. Így ezen a vonalon inkább ne menjünk tovább!

Lássuk inkább a középkort!

A középkor tipikusan egy olyan időszak, amikor az emberek már szerettek volna képeket. Akár magukról, akár a tájról, vagy akár a szomszédban lakó hölgyeményről. Ebben a korban még nem létezett a fényképezőgép, így ha valamit meg akartak örökíteni, akkor festőt hívtak (vagy szobrászt). Ezt sokan, nagyon sokan nem tehették meg. És aki megtehette az se készítettet sok képet, mert vagy neki sem volt annyi pénze, annyi helye a falon (pedig nem is volt tele rockersztárok posztereivel), vagy ideje, vagy kedve. Tehát neki biztos nem volt problémája, hogy megtalálja a keresett festményt. Főleg ha ott volt a szemközti falon. Vagy az egész fal egy festmény volt.

De aztán jött a fényképezőgép.

És sokáig nem is történt semmi. Bár a fényképezés nagy tömegben elérhető lett, a gép megtanulása és a fényképek előhívása egy olyan macera volt, ami miatt az ember többször is meggondolta, mikor és mit fotózzon. Főleg, mivel az előhívás és maga a film sem volt olcsó. Ráadásul az egész procedúra nem volt annyira privát, mint amit elvárnánk. Az még csak-csak elment, hogy a fényképek átadásakor a hölgy azt mondta, hogy milyen szép helyen jártak vagy szép az új cica és hasonlók, mert persze, hogy megnézte a képeket. De az már sokkal kellemetlenebb volt, amikor azt mondta, hogy milyen szexi az a pöttyös alsógatyája, vagy ha a 24 kockából csak kevés sikerült, akkor egy ez most eléggé béna lett beszólással jutalmazott.

De aztán megjelent a varázsszó: digitalizálás! A fényképeket be lehet szkennelni, majd korlátlanul lehet másolni (akkor még az internet éppen csak ébredezett, nem volt még a korlátlan küldés a mindennapi élet része). Nagyon fontos, hogy korlátlanul másolni. Veszteségmentesen! És ami még fontosabb, hogy nagyon, de nagyon sok fénykép elfért egy kis helyen. Nem kellettek albumok, azoknak pedig nem kellettek polcok. Bár ha akkor láttuk volna a mai polcokat, tele CD-vel, DVD-vel! Mindjárt mindent másképpen gondolunk!

Az áttörést mégsem ez hozta el. Inkább előkészítette a terepet. A szkennelt képek tárolása és kezelése még nem volt annyira reménytelen feladat. Főleg, mivel a digitalizáló eszközöket kevés ember használtak. Ők pedig hamar rájöttek, hogy mennyire fontos a rendszerezés. No és a folyamat is lassú volt. Ez jócskán behatárolta a keletkező képek mennyiségének lehetőségét. Szerencsére forrásanyagból sem volt sok.

Viszont amint megjelent a digitális fényképezőgép, és túljutott az úttörő szakaszon, amikor már elérte azt a minőséget, amire az átlagembernek, és a profinak is szüksége van (a profi hiába ismeri el, hogy az analóg fénykép nagyobb színtartományt tud nyújtani, ha a mai teljesen digitalizált munkafolyamatban mindez elveszik), mindjárt minden megváltozott.

A digitális fényképezőgépek megjelenése előtt sokkal, de sokkal kevesebb fényképünk volt. Gondoljunk csak arra, hogy apu és anyu esküvőjén hány fotó készült? 5? Talán 6? Vagy 7? Hú, az már luxus! Gyerekkorunkról is (az osztályképekkel együtt) jó, ha talán 20-30 fényképünk van.

Ezzel szemben ma már minden elektronikus eszközünkbe van beépített kamera. Összeszámoltam, nálunk a lakásban 12 eszköz van, ami fényképek készítésére alkalmas. Ebben benne van egy ősi mobiltelefon is, és az a fényképezőgép, ami belesett a szakadékba. Mindkettő működik, és használható, bár nincs tippem, hogy az ősi mobilról hogyan lehetne a képeket átmenteni máshova.

Ennyi eszközzel pedig fotózunk megállás nélkül. Egy sima nyaralásnál meghaladjuk akár a 300, néha az 1000 képet is. Egy esküvőn pedig 3000-nél indulunk.

Az egy dolog, hogy ezeknek a képeknek a nagy többsége soha nem lesz kinyomtatva. Az is egy, hogy a többségük csak tengődni fog a merevlemezen és lassan elfelejtődik. És az is egy, hogy mi folyamatosan vesszük a nagyobb tároló eszközöket, ahol majd halomban állnak a képek.

De mi van akkor, ha egy képet meg akarunk találni? Nem most. Á, dehogy! Most még van esélyünk, hogy emlékezünk. Majd 40 év múlva! Az unokáknak szeretnénk megmutatni merre jártunk! Nem lehetetlen, hogy addigra már bőven egymillió kép felett fogunk járni.
Nagypapi megmutatja milyen verdával csábította el a nagymamit. Csak várjatok még 5 évet, amíg az összes képet átlapozom!

Ez a rövidnek nem mondható (de remélhetőleg tanulságos) bevezető rámutat arra, hogy a képek kezelése, tárolása, és keresése nem volt egy lényeges kérdés az utóbbi időkig. És ami igazán észrevehető, hogy a képek mennyiségének rohamos növekedése sok más területre is hatással voltak.

Érdekes pl. hogy annyi fénykép készül, és egyre több van ellátva koordinátákkal, hogy szépen lassan az egész bolygót digitalizáltuk. Rómáról már elegendő képet talált egy csoport az interneten, hogy elkészítse a teljes belvárost 3D-ben megszerkessze.

Másik viszont az, hogy annyi képünk van, hogy ezeknek az utófeldolgozása (retusálása) már a lehetetlent közelíti. Hiába van egy mega- ultra-szuper Adobe Photoshoppunk, annyi funkcióval, hogy lassan már senki se tudja a számát, az embereknek nem maradt idejük (és sajnos sokszor igényük sem) arra, hogy a képeket megdolgozzák. Persze jöhet az ellenvélemény, hogy az Adobe Photoshop drága meg profiknak való, meg bonyolult, de ott az Adobe Photoshop Elements, az Adobe Lightroom, és még alternatívákat is találunk szép számmal. Még online képszerkesztő programot is találunk (pl. Aviary)! De még a Flickr-be is találunk beépített képigazítót, képcsinosítót.

Szerencsére az Adobe szakemberi is látják ezt a tendenciát. A Creative Suite széria gyökeresen más, mint a korábbi verziók. Az új funkciók többsége nem valami új, eddig megvalósíthatatlan dolgot nyújtanak, hanem gyorsabb és egyszerűbb munkamenetet. A hosszas vacakolást tudjuk pár kattintásra lerövidíteni. Valójában erre találták fel a számítógépet, hogy az szöszöljön, ne pedig tudjunk dolgozni (mégis mindig mi szöszölünk azért, hogy ez a dög dolgozzon ).

Így most a szemünk előtt zajlik egy hatalmas változás. Az igények és célok megváltozása. Ma már nem kell, hogy egy fényképezőgép szép képet alkosson. Mert azt már tudja. Már egy mobil telefon is egészen elfogadható képet ad. Pedig hát… Nem kellenek a megapixelek sem. A kép úgysem lesz kinyomtatva. Kérem, csak 1024×768-ban szeretném a háttérképnek használni. Én pedig felrakni a Facebookra, hogy a haverok egy jót röhögjenek.

A képeknek teljesen más igényeknek kell megfelelnie, mint pár évvel ezelőtt: könnyen kezelhető, megosztható, tárolható, és kereshető.

A fényképezőgép gyártók is kezdik felismerni ezt, és egyre több szolgáltatás kerül be a kamerákba: GPS, Wifi, Bluetooth, stb… Kár, hogy ezek általában inkább csak látszólagos megoldás, mint valóban hasznos eszközök. Pl. a GPS pontot manuálisan kell a képbe rakni, vagy a Bluetooth csak régi mobiltelefonokkal tud összekapcsolódni, de számítógéppel vagy okostelefonnal már nem, stb…

És el is jutottunk a keresés témakörhöz (remélem, van olyan, aki idáig kitartott! ).

Miért is probléma a keresés? Mert sok kép van, és nehéz rendszerezni.

A “hagyományos” megoldás az, hogy szépen elnevezzük a mappákat a számítógépen, majd a képeket oda helyezzük el. Naja, de mégis, hogy nevezzük el? Egy kép csak egy mappában lehet, ha nem akarunk duplikálást. Legyen a téma? Juci nyaral.  Vagy legyen az, hogy mi van a képen. Felhők.

Pár éve még a további feldolgozás határozta meg, mi legyen a mappa neve. Ha a barátunknak akartuk megmutogatni a képeket, akkor adtunk olyasmit, mint Barcelona-2001. Egy fényképek eladásával foglalkozó iroda viszont inkább a kép tartalmai szerint csoportosítja: tenger.

Igen ám, de ez már régen nem elég. Hiszen egy képen nagyon, de nagyon sok olyan információ lehet, amire mi keresni szeretnénk. A tengerparton ott a pálmafa, a homokvár. De ott lehet a barátnő is. Szeretnénk az összes olyan képet összeszedni, amelyiken a barátnő van (vagy azért, mert berakjuk a mobilra háttérképnek, vagy mert összevesztünk vele és le akarjuk törölni). Akkor már jó lenne, ha nem kellene minden gyanús könyvárba bemenni, és minden képet végignézni.

Erre szolgál a TAG, vagy magyarul CÍMKE. Szerencsére ezt sikerült szépen fordítani.

Valaki, a távoli múltban (de nem egy távoli galaxisban) rájött, hogy a kép csak pixelekből áll. Ellentétben egy szöveges dokumentummal, a képpontra nem lehet rákeresni. A mi agyunk, ha lát egy halom szürke pixelt, ami csúcs alakban tornyosodik, felismeri, hogy azaz Eiffel torony. A számítógép nem (még nem, de erről kicsit később). Ezért kitalálták azt a megoldást, hogy a képfájl belsejében elhelyeznek egy katalóguscédulát. Amit elneveztek metadatnak. Mi ide akár egy kisregényt is beírhatunk, de még jobb, ha a kép információival töltjük fel.

A lehetőségek listája nagyon hosszú így csak néhányat emelünk ki: kép címe (azaz miről szól a kép: Elnök úr érkezik), kép tartalma (mi is van a képen, mi a képaláírás: Elnök úr a hosszú utazásból hazaérkezett, és döbbenten látja, hogy egyel kevesebb bőröndje van), melyik országban készült, ki készítette, mik a szerzői jogok, stb…  A fényképezés adatit is itt találjuk. Milyen kamerával, milyen beállításokkal fotóztunk.

A listából két dolgot szeretnék most kiemelni. Egyik a koordináta adat, kedveltebb néven Geotag. Azaz a fényképbe bekerülhet az, hogy hol készült a kép, amivel utána felhelyezhetjük egy térképre. Igen ám! De mi azt szeretnénk, hogy a kép készítésének a helyén jelenjen meg a pont a térképen, vagy pedig a fénykép tárgyának a helye? A kettőn gyakran nagyon eltér. Főleg ha egy hegy áll nekünk modellt. Erre úgy próbálnak megoldást keresni, hogy nemcsak a fényképezőgép helyzetét mentjük bele a fájlba, hanem további adatokat is. Pl. hova nézett a gép, milyen sebességgel haladtunk, stb… A lehetőség megvan. Jelenleg 21 geológiai adatot tudunk letárolni. Más dolog, ahogy fent is láthattuk, hogy ebből a gyártó mennyit hajlandó a kamerába beépíteni…

Másik, és számunkra most ez a fontosabb, a kulcsszavak. Míg a metaadat többi mezeje kötött (azaz az ország helyére nem jó ötlet a kép címét beírni), addig a kulcsszavakhoz már bármit begépelhetünk. Sőt! Az a legjobb, ha mindent belegyömöszölünk, ami csak eszünkbe jut a képről. Mindent, mert sose tudni, később melyik válunk a hasznunkra.

Egy megdöbbentő példa, vagy inkább lehetőség: A városi fényképeinkben rengeteg hasznos információ rejlik. Most még kevésbé, de 20-50-200 év múlva már nagyon értékes lehet az, ami a háttérben látszik. Egy épület, amit felújítani szeretnének a romjaiból, de már nincsenek meg a tervei. Egy ember, aki később fontos történelmi személy lett. Egy busz, ami… és a végtelenségig lehetne sorolni.

Egyenlőre még csak nekünk szükséges, hogy megtaláljuk a képeinket, de egyre inkább kint vagyunk az interneten, ahol mások is ránk találhatnak. Mert igen, kint kell lennünk, mégha megvan a veszély a képeink lemásolásának. Sose lehet tudni, hogy ki melyik kulcsszó, vagy más metaadat alapján talál ránk, és fog velünk üzletet kötni. Mindez előrevetíti nekünk, hogy angol kulcsszavakat is érdemes betáplálnunk a képünkbe.

Úgy képzeljük el, mint a sarki zöldséges, aki kirakja a portékát az utcára. Lehet, hogy néhányat ellopnak, de sokkal többet fog eladni azzal, hogy becsalogatja az embereket a boltba. Tehát nekünk is kint kell lennünk, és fel kell címkéznünk a képeinket.

Eddig tartott a mese. A gyakorlatra a következő részben térünk ki bővebben.

Jelenleg  az X-Faktor mentoraként illetve a Gringó Sztár formációban láthatnak, viszont  médiakarriered az Ász című televíziós műsor műsorvezetőjeként kezdted 1989-ben. Az Akció Reklámügynökség reklámszövegírója lettél, majd később kreatív igazgatójaként dolgoztál több neves hazai és külföldi céggel. Hogy indult ez az egész? Mesélj erről kérlek!

Botcsinálta dalszövegíróként kezdtem, akiben voltak dalszövegírói ambíciók. Még gyerekszínész koromban ismertem meg Berkes Gábort , akivel később a Rapülők-ben zenéltünk együtt  Így mikor ő megalapította az Első Emelet zenekart annak idején, kicsit véletlenül is a szövegírója lettem. Az idő tájban hosszasan kórházban feküdtem egy szemsérülés miatt, ezért elkezdtem írogatni egy kicsit gondűzőként. Gábor magával vitt 1-2  kis kezdeti rímes faragványt, és abból dalocskák születtek. Aztán megértettem és megéreztem, hogy milyen jó játék ez. és, hogy tulajdonképpen nem lenne rossz ez professzionális szinten sem, ha ehhez fel tudnék nőni. Elkezdtem jobban rákoncentrálni a szövegírás műfajra, és ezzel egy időben – a 80-as évek végén – megtalált néhány feladat – egyébként részben a Gáboron keresztül -, korabeli reklámfilmekhez kellett dalszöveget írnom, és aztán kiderült, hogy nem csak dalokat tudunk írni különböző filmekhez, hanem meg tudom írni azokat az egyszerű reklámszövegeket is, amelyeket igényeltek ezek a felkérések. Én közben  a tanárképző főiskolára jártam magyar- történelem szakra, és folyamatosan dolgoztam a Magyar Rádióban és Televízióban is. Ezek mellett kicsit hobbiból, kicsit játékként űztem a szövegírást, ami tanulságos is volt, és arról is gondoskodott, hogy legyen mindig zsebpénzem. A  90-es évek elején elkezdtem tulajdonképpen nap mint nap, nem csak csinálni, hanem csinálva tanulni, és tanulva csinálni. Egyre jobban érdekelt a reklám, mert a 90-es években ebben elég sok önkifejezési lehetőséget láttam – ma már egyébként alig. Szórakoztatónak tartottam, valamint megfelelt annak az akkor még kevésbé tudatos, ma már egészében véve átgondolt tevékenységnek és attitűdnek, amivel élem az életemet úgy, ahogy én azt szeretném, hogy hatást tudjak gyakorolni az emberekre valamivel, amit csinálok, legyen az dal, dalszöveg, musical, Nemzeti Vágta, Arc kiállítás, mentorkodás, bármi. Ez a hozzáállás egyre jobb eredményeket és egyre nagyobb sikereket hozott, közben társtulajdonos lettem az Akció Reklámügynökségben. Tulajdonképpen az egyik feladat hozta a másikat, és mindig volt bennem mozgósítható energia, amivel szívesen nekiugrottam az aktuális feladatnak. Marketinggel még most is foglalkozom folyamatosan, nemcsak saját lemezem kiadása miatt kényszerülök erre, hanem azért is, mert a Nemzeti Vágta kreatív igazgatójaként és az RTL KLUB kommunikációs tanácsadójaként is dolgozom. Hamarosan pedig új kommunikációs céget is készülök indítani.

2000-ben alapítója és producere lettél az @®© óriásplakát kiállításnak.

1999-2000-ben indult, de az ARC tulajdonképpen már inkább annak volt a következménye az életemben, hogy addigra azt éreztem, befutottam azt a pályát, amit Magyarországon kreatív igazgatóként nagyjából be lehet futni. Szerettem volna továbblépni ennél, valamint szerettem volna szakmailag is kiteljesíteni a gondolkozásomat, hogy ne csak a verbalitás oldaláról üljek neki egy kampány készítésének, hanem próbáljak meg képekben is gondolkodni. Az ARCcal való foglalatosság ezt segítette, amit 2 akkori barátommal alapítottunk, Fatér Barnával és Bakos Gáborral. Eredetileg arra szántunk, hogy legyen magasabb színvonala a köztéri reklámoknak, legyen egy szabadabb szellemű, szebb, esztétikusabb formája annak. amit „felkennek” a különböző ügynökségek az óriásplakátokra, Jó pár év eltelt az ARC kiállítással, amikor rájöttünk, hogy ebből ugyan nem lesz semmi, de egy sokkal fontosabb dolog kiderült, mégpedig az, hogy az ARC a  szabad és független vélemény nyilvánításnak az eszköze lett, társadalmi reflexió, amit a vizuális művészetek határterületeinek bejárásával hajtanak végre a pályázók. Így sokkal fontosabb célokat tudtunk elérni, mint amelyekre az elején gondoltunk. Nagyon kedves dolog számomra a mai napig, annak ellenére, hogy 2011-ben nem tudtunk megrendezni, a válság miatt nem sikerült finanszírozást teremteni hozzá. Az ARC kiállításokat jelentős kulturális fejlesztésnek tartom, amely összeköti a kommunikációs szakmát, a civil szférát, a művészeti köröket és a nagyvállalatok világát.

Mennyire vagy még benne a kreatív szakmában, vagy most inkább a zenélésé a főszerep?

Alapcélom, hogy az önkifejezési faktorokat növeljem az életemben, és erre a zene mindig a legkézenfekvőbb és a legörömtelibb lehetőség számomra. Az X-Faktor adott egy nagyítólencsét, hogy még jobban figyelnek arra, amit csinálok. Ilyen értelemben az X-Faktor önálló tevékenység, és szívesen csinálom, fiatal zenészekkel együttműködni, ambiciózus, inspiratív emberekkel dolgozni nagyon jó! Ugyanakkor az X-Faktor, ha úgy tetszik ilyen értelemben egy marketingeszköze is annak, hogy a Gringo Sztárral előjöttem. De valóban a zene érdekel leginkább, musicalt is szeretnék írni, több elképzelésem van. De a zenekarommal szeretnék mostantól koncertezni,.ez a legfontosabb most.

Milyennek látod a mostani marketinghelyzetet az akkori, 90-es évekbelihez hasonlítva?

Alapvetően mindig az ország kultúrája és gazdasága befolyásolja a szakmáknak a minőségét, teljesítményét. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból ma egy sokkal lekoszlottabb állapot érzékelhető, mint amilyen volt, annak ellenére, hogy remek új eszközök állnak rendelkezésre. Ha csak az internetre gondolok, vagy például, hogy milyen sokat fejlődött a PR, mint kommunikációs szakma Magyarországon, akkor azt gondolhatná az ember, hogy ez biztos fejlődést jelent, de nem így látom. Egyrészt abból kiindulva, hogy gazdasági értelemben és demokrácia deficitesen a szakadék szélén tántorog az ország, nem csak a marketingbüdzséket vágták le, hanem ezzel együtt eltűnt a döntéshozókból is a kísérletező kedv, az érdekes megoldások keresése. Hiszen azt látják, hogy a piacon az embereket egy dolog érdekli alapvetően minden termékkel kapcsolatban:  az ár , és csakis az ár határozza meg az érdeklődést. Ez nem pusztán a reklámokban jelenik meg, mint üzenet, hanem megjelenik mint gondolkodásmód, és megjelenik abban is, hogy a szolgáltatások, amiket igénybe vesznek az ügynökségektől, lepusztultak és leegyszerűsítettek. Ha úgy tetszik, olyan mintha visszaült volna egy fapados járatra az egész szakma, és nagyon kevés olyan kampányt látok, amire azt mondanám, hogy irigykedem, hogy nem én csinálhatom. A másik, hogy a szociológiai kutatások is azt mutatják, hogy az elbizonytalanodás és elszegényedés miatt Magyarországon háttérbe szorulnak a kreatív értékek, és előtérbe kerülnek a túléléshez szükséges értékek. Ez egy olyan szakmára nézve, amit úgy hívnak, hogy kreatív ipar, természetesen gyászos következményekkel jár.

Nem lehet, hogy egyszerűen a bátorság hiányzik a döntéshozókból? Külföldi példákban sok olyan megoldást látunk pl. a Coca Cola 2 méter magas cola-automatája a barátság napján ( az embereknek egymás segítségét kellett igénybe venni, hogy megszerezhessék a terméket), amelyek sok esetben nem pénzfüggő kampányok, hanem inkább a merészségen alapulnak. Itthon mintha lenne ötlet, de a döntéshozók azt mondják a megvalósítésra, hogy nem.

Magyarországon olyan, mintha minden ugyanannak a célcsoportnak készülne, miközben nem ugyanazok a célcsoportok vásárolnak. Ez főleg azért van, mert kicsi és szegény az ország, és olyan picik az egyes szegmentálható célcsoportok, hogy ezekre nem készülnek külön komoly költségvetésű kampányok..Továbbá van még egy szomorú jelenség, hogy meglehetősen egyirányú utcának tűnik a magyar ügynökségek viszonya az anyacégeikhez, amelyek külföldi tulajdonúak, tehát ide jönnek az ötletek, de innen millióból egyszer mehet ki ötlet máshova. Tehát egy kicsit provinciális jelleget tölt be ez is, visszaigazolva azokat a véleményeket, hogy országunk egyfajta félprovincia.  Másrészt pedig, tisztelet a kivételeknek, a merészebb típusú vezetők nagyjából az ezredforduló táján eltűntek a különböző nagyvállalatok éléről, és inkább a fenntartó jellegű, az üzem biztosítását szolgáló emberek kerültek a pozíciókba. Tőlük nyilván nem is nagyon várják el, főleg egy gazdasági válság idején, hogy kreatív típusú megoldások jöjjenek, hiszen ennél nagyobb problémákkal küszködnek a cégek. Azt gondolom, hogy ez még egy jó ideig így is lesz. A fiatalabb célcsoportok igénylik a merész gondolkodást, de olyan kicsi tömeget képviselnek itthon, hogy erre egy nagyvállalat ritkán tud odafigyelni.

Pedig ott vannak az okostelefonok, a tableteket, a közösségi média, a lehetőségek szinte végtelenek.

És mégis ritkán használják. Mikor láttál például utoljára egy jó webes hirdetést? Amire tényleg azt mondod, hogy ez igen! Nem nagyon emlékszel ilyenre. Egyszerűen a viszonylag unalmas ATL kampányokban látható elemeknek az ismétlését látod valamilyen mutációban vissza. Egyszerűen nincs rá igény, de úgy látszik, mintha fogyasztói igény se lenne, mert ha a fogyasztói igényről kiderülne, hogy létezik, akkor valószínűleg csinálnák a vállalatok. Nem azt gondolom, hogy ez a deficit az ügynökségeknél van, mert hülyék az ügynökségek, hanem azt gondolom, hogy egyszerűen nincs rá igény.

Vagy nem tudják, hogy van-e rá igény.

De ha van is rá igény, kiderülhet, hogy drágább lenne egy speciális hirdetést vagy kommunikációt ráállítani a célcsoportra, és nem fizetődne ki rövid távon, és nem hozna annyival több bevételt, mint a csendes, unalmas, mindenkinek szóló, középszerű. Utoljára mondjuk a Djuice-nak volt egy erős fellövése, amikor újrapozícionálta magát, akkor volt egy-két érdekes dolog, de egy pillanat alatt eltűnt, és már nem is emlékszel rá. Igaz, magáról a márkáról sem tudni lassan semmit.  Ami érdekesség történik, az az underground kultúrából szakad fel, – ahonnan mindig is jönnek az inspirációk. Ott, a színtársulatok, designerek, DJ-k, és egyebek világában sokkal több érdekesség történik, mint a „hivatalos” médiakultúrában.

Szerinted milyen hatással van az emberek életére a közösségi oldalak használata? Amerikában már nem olyan nagy szám a Facebook, inkább stagnál, míg a fejlődő országokban még feltörekvő ágban van. Hosszú távon látsz ezekben a közösségi oldalakban lehetőséget?

Igen, lehet arra számítani, hogy a következő 5-10 évben ilyen fellövések lesznek, sőt utána is, pont most megint egy nagy lendületben vagyunk, csak nem látjuk, mert velünk történik, de majd, ha 100 év múlva írják le a különböző gazdaságtörténeti könyvekben, hogy mi történt, akkor ezek a kisebb-nagyobb sikerek össze fognak állni egy jól látható kontinuitássá. Itt most fontos dolgok történnek abban az értelemben, hogy ezek az eszközök, amelyek mérhetetlen egyszerűségüknél fogva működnek mindenhol, valamilyen módon megváltoztatják az emberek életmódját, és ennek a hatása hosszú távon derül ki. Az, hogy most a Facebook felfut és aztán lefut, nem érdekel, mert nem a márka az érdekes, hanem a kultúra. Használom azt, amire szükségem lehet aktuálisan a saját életvitelem szempontjából. A posztmodern társadalmak jól elidegenített egyéneit köti össze újszerű módon a Facebook, és ezért olyan nagy siker szerintem, az emberek úgy érzik, hogy egyedül vannak, jelentéktelenek, és egy ilyen Facebook rendszeren keresztül újra láthatóvá teszik magukat más, hasonló sorsú emberek számára. Magyarul engem megint az érdekel, hogy mi a pszichológiai motívum benne, mert az, hogy a technológiát hogy rakják össze, marha klassz, tök jó, gratulálok, engem ez nem izgat, mert nem ilyen típusú ember vagyok. Mint felület nagyon érdekes, és nagyon tanulságos, használom, van Facebook oldalam, ami alapvetően az X-Faktor miatt jött létre, magamtól nem hoztam volna létre. Én nem érek rá arra, hogy ezen keresztül próbáljam meg magamra felhívni a figyelmet, vagy akár szociális kapcsolatokat létesíteni, mert én ezt a való életben teszem meg, de ugyanakkor valóban jó marketing felületnek tartom. Például az X-Faktor műsorban is azzá vált, és én is tudatosan használom már, és fogom is használni, egyrészt a mentoráltjaim érdekében, másrészt a saját márkáim építésére. Amikor a Gringo Sztárt létrehoztuk, háromszor is leültem webes szakértőkkel, és megkérdeztem, hogy igazából érdemes-e még weboldalt csinálni a Facebook mellett. A számok alapján az jött ki, hogy nem érdemes. Egy zenekarnak legalább is nem érdemes. Mert az emberek nagy része most már Facebookon keresztül kommunikál, akár a zenekarral is. A Facebook jelentősége tetten érhető az arab tavasz sikerében, és a hazai politikai véleményformálás vagy éppen mozgósítás újszerűségében. Meg fogja változtatni a demokrácia fenntartásának és a hatalom megszólításának rendjét, aztán majd valaki előjön az újfajta online országgyűlési választási rendszerrel.  A márka mindegy, a paradigma váltások a lényegesek.

Mostanában egyre több a digitális eszköz, ami rendelkezésünkre áll. Szerinted mennyire szoríthatja ki a sima, hétköznapi, külterületi megoldásokat? (pl. könyv helyett e-book, plakát helyett internetes felület) Mennyire mehet el digitálisba ez a dolog? Vagy ez csak egy fellángolás?

Ugyanúgy lesz, mint a történelem bármely más szakaszában, amikor jön egy új technológia, egy idő után megtalálja helyét az életben. Valamikor kiszorítja a régit, valamikor nem. Gondoljunk egy triviális példára, attól hogy lett gőzhajó, mindenki átállt a kereskedelemben a gépi meghajtású hajózásra, de attól még a vitorlás hajózásnak a mai napig óriási kultusza van, hiszen egy sportos életmód eszközévé vált. Nem tűnt el.

És ha a költségcsökkentés oldaláról közelítjük meg? Pl. egy nyomda esetén. Az Egri Nyomda Kft. 120 éves működés után bezárásra kényszerült, hiába volt világhírű.

Ilyen értelemben nyilván számos változást fog hozni, és biztos vagyok benne, hogy 20 év múlva tizedennyi könyvesbolt lesz Budapesten, mint most, ebben egészen biztos vagyok, sőt, lehet, hogy nem 10, hanem 5 év múlva. Ha pl. könyv terén kérdezed, akkor az tuti, hogy forradalmi változás van jelen pillanatban, és én azok közé tartozom, aki ugyan nagyon szeretem a papírra nyomott könyveket otthon a polcaimon, ettől függetlenül nem vagyok digitális technológia-ellenes. Sőt,  annál kényelmesebbet nem tudok elképzelni, hogy utazáskor nem kell egy félbőröndnyi könyvet magammal cipelnem, hanem elég lesz egy tabletet elvinni, és betáplálni az aktuális regényt. Elvben ez még inkább egyszerűsítheti azt, hogy az ember nagyon sokféle információhoz jusson, de az új technológia újabb energia igényekkel jár majd. Visszatérve: nem gondolom, hogy a plakátokat teljesen ki fogják szorítani a digitális technológiák, hacsak nem lesz olyan filléres már, hogy egyszerűen minden plakát helyén egy képernyő fog állni az utcákon. Erre még egy jó pár évet adnék, mert ennek viszont megintcsak energia ellátási kérdései is vannak, komoly költségekkel. A másik, hogy minden eszköznek megvannak a maga tipikus helyzetei és használati szokásai, pédául, hogy az ember az utcán megy, ott mindig lesz valami izé, ami információt akar közölni, és fel akarja magára hívni a figyelmet. Kikapcsolhatatlanul, kikerülhetetlenül bele fog lógni a látómezőnkbe, hacsak nem akarunk csukott szemmel és digitális fehérbottal járni, hogy kikerüljük az ilyen üzenetszóró cuccot. Lehet, hogy  digitalizáltabb meg perszonalizáltabb lesz a technológia, de engem mindig az foglalkoztat, hogy bármilyen eszköz is jön,  igazából az embereket ugyanazok a pszichológiai motivációk mozgatják, és nekem a csatorna mindegy. Csak legyen hatékony. Nekem az a lényeg, hogy valahogy érzelmileg, intellektuálisan tudjak mozgósítani embereket, és erre bármilyen csatornát szívesen használok.

Milyen felületeket használsz információszerzésre?

Más az, ha én a munkámon keresztül szeretnék hatást gyakorolni másokra, és más az, ha egem érdekel valami információ. Én már Mac-függő vagyok, éjjel nappal ezen írom a dalszövegeimet, ezzel kommunikálok, ezen fogadom a napi 200 e-mailt, a mobiltelefonon keresztül is teremtek kapcsolatot, ha épp nincs valahol wifi, ahová beülök, irodát nem használok jelenleg, mert vagy otthon dolgozom, vagy valahova beülök találkozni emberekkel. Egy tipikus távmunkás vagyok, ha úgy tetszik, így csökkentem a költségeimet ezzel. Ugyanakkor a tradicionális eszközöket is nagyon jól tudom használni. De mondjuk napilapot nem nagyon vásárolok, mindent online olvasok, hetilapokat veszek néha.

Lehet jövője a 3D-nek a reklámszakmában és a grafikában? Mire kell készülnünk ezen a téren?

Először azt látom, mint mezei fogyasztó, hogy először a mozikban lesz rendszeresen, mivel a filmeket rendszeresen így fogják leforgatni, és abban a pillanatban, hogy a filmeket így forgatják, nyilván a reklámok is átállnak egy 3 dimenziós formára a mozikban. Fura módon azt érzem, hogy onnan is jön majd egy erőteljes nyomulás. Másrészt pedig, ahogy ez az iparág elterjeszkedik, annál inkább követi ezt a marketing, mert a szórakoztató iparral mindig szívesen lépked egyszerre. Az hogy most te egy ilyen 7*4 cm-es felületen 3D-s képeket nézegess, attól nem jön az ember nagy izgalomba, de nyilvánvalóan nagyobb méretekben és felületeken ez már komoly vizuális élményt nyújt. Szerintem ez még arrébb van a hétköznapokban, lehet, hogy van 5000 techi-oki gyerek Budapesten, aki ettől így már a jövőt vizionálja, de ha kimész az utcára, akkor a valóság még nagyon messze van ettől. Arról nem is beszélve, hogy milyen költségekbe kerül létrehozni akár egy normális minőségű háttérvetítést 2 dimenzióban egy koncerten, és azokat a költségeket a magyar környezetben egy ideig még nem nagyon fogod tudni megteremteni.

Mit gondolsz az Adobe kreatív szoftvereiről, illetve használod-e bármelyiket, és ha igen, akkor milyen céllal?

Én nem vagyok nagy felhasználó, és a főbb dolgokat mindig a grafikusokra bízom. Tudom, hogy ez egy egy élményteremtő eszköz, ami ezer dologra jó. A hétköznapi reklám melókban nyilvánvalóan nem nagyon lehet nélküle megmozdulni.  Azt is látom, hogy sokat változik, és, hogy volt egy időszak, amikor mindenki „agyonphotoshopolta” magát, most pedig van egy kicsit a természetesség felé való visszatérés. Most már tudjuk, hogy egy jelenséget, egy álmot, egy arcot hogy lehet megfesteni, de ez a világ nem olyan érdekes mindig, és a természetességnek újra van egyfajta kultusza bizonyos típusú kommunikációkban.

Az interjút készítette: Papp Ádám

Újdonság!
A workshop most először, de ezentúl rendszeresen élőben online is nyomon követhető lesz mind képileg, mind hangilag, az Adobe Connect segítségével, de kizárólag HAUG tagok részére!

Ezzel szeretnék kedvezni azon HAUG tagjaink számára, akik nem tudnak jelen lenni a workshopon, például Budapesttől távoli lakhely, stb.

A megadott linkre csatlakozva a workshop aktív részese lehetsz, kérdezheted az előadókat, mintha jelen lennél.

A workshop tervezett témái
- Live View és Multiscreen használata
- Media Queries beállítások
- Mobil alkalmazás építés (PhoneGap / Flash)

Időpont: 2012. február 25. szombat 16:00-18:00

Helyszín: XMS Akadémia (Duna Plaza – 1138 Budapest Váci út 178.)
A parkolás első órája ingyenes! Ha gépkocsival látogatsz el hozzánk, választhatsz a fedett parkolóház vagy a szabadtéri parkolók közül. 1600 parkolóhellyel várunk!
Utazási lehetőségek: Az épületet a 3-as (kék) metróval a Gyöngyösi utcai metrómegállónál közvetlen összeköttetéssel érheted el.

Az eseményen való részvétel ingyenes, a férőhelyek tekintetében érdemes előregisztrálni. Szeretettel várunk mindenkit!