Tegnap előtt, azaz 2010. augusztus 4-én megtartottuk az első alapítói gyűlést. Az alapító tagokkal egyeértésben megállapítottuk, hogy az egyesületünk mindentől és mindekitől független lesz. Részemről nagyon örülök, hogy olyan nevek alkotják az alapítók sorát, mint Jakab Zsolt, Sziklai János és Tamási Ákos, vagy az Adobe közösségért már eddig is sokat tettek Papp Attila. Célunk egy olyan minőségi információ átadása a felhasználók felé, mely egyedinek fog számítani a hazai vonatkozásban. Ennek érdekében olyan előadásokat szeretnék megszervezni és lebonyolítani, melynél a szoftver felhasználó olyan tudásbővítés bírtokába kerül, melyet csak itt kaphat meg, egyenesen a szakmai előadóktól. Fontos kihangsúlyozni, hogy ezek az események nem tanfolyam szintűek lesznek, sokkal inkább a meglévő tudás bővítését fogják szolgálni. Reméljük az első HAUG meet-up-ra sokan el fogtok jönni. További információkkal hamarosan jelentkezek!
Tetszik ez a bejegyzés? Oszd meg:
















